További jó olvasást ;)
- Rick -
Érzékeny búcsút vettünk anyáinktól, majd beültünk a kocsimba. Este 11 körül sikeresen el is tudtunk indulni. Úgy döntöttünk végül, hogy felváltva vezetünk, amit én kezdtem. Scarlett nagyon kiborult emiatt az istenes dolog miatt. Teljesen ki is ütötte a sok gondolkodás, és most itt alszik az anyós ülésen. Olyan békés, de mégis nyugtalan egy picit. Egyáltalán lehetséges ez? Mondjuk nem azon kéne gondolkodnom, hogy mi lehetséges és mi nem, mert a legnagyobb képtelenségbe csöppentem bele. Egyszerűen kételkedek mindenben, amiben eddig hittem. Valamilyen szinten viszont érzem, hogy ezt mindig is tudtam, csak elnyomtam magamban. Mint sok mindent Scarlett-tel kapcsolatban. De most nem állok neki lelkizni, mert jelen pillanatban van annál nagyobb bajom is. Ráadásul már több, mint öt órája vezetek és kezdek lemerülni. Danville-nél járunk, az már legalább félúton van New York-ig. Most a nagy kérdés, hogy hagyjam-e aludni és vezessek el New York-ig, vagy... Mi volt ez a hang?
- Scarlett! - szólok viszonylag elég hangosan a mellettem szundikáló vöröskének, de már meg kellett volna tanulnom, hogy erre nem kel fel. A füléhez hajoltam, majd egy mély levegőt véve bele kiabáltam. - SCAR! - erre kipattantak a szemei és ahogy felkapta a fejét még meg is fejelt.
- Au! - kapunk szinkronban a fejünkhöz.
- Ez mire volt jó? - néz rám fájdalmas, kómás arccal.
- Félúton járunk és fáradt vagyok. Ja és valami hangot hallottam há...
- Mi volt ez? - kérdez rá a pár perccel ébredése előtt is hallható hangra.
- Nem tudom, de reménykedtem, hogy te igen. Olyan, mintha szárnycsapkodás lenne - állapítom meg.
- A csomagtartóból? - vonja fel a szemöldökét. *Nézzétek meg! Még a segítségetekre lehet*.
- Ha te mondod - nézek fura fejjel az égre, vagyis a kocsi tetejére.
- Én is ilyen hülyén nézek ki, mikor magammal beszélgetek? - kérdi halvány mosollyal az arcán, mire csak nevetve ingatom a fejem és kiszállok a kocsiból, ő pedig követ engem egész a csomagtartóig. Felnyitottam a tetejét, mire valami kirepült belőle. Lassan utána fordítottuk a fejünket, mire mind kettőnknek leesett, hogy egy converse tornacipő volt az.
- Most úgy teszek, mintha ez normális lenne - mutatok az eget átszelő lábbelire, de mint aki se lát se hall bámult a csomagtartóba, majd rámutatott valami világító cuccra. Pontosabban egy dobozra. Tetején lévő kis nyíláson erős fény sugárzik ki.
- Ez meg mi? - kérdem pöszén nézve rögtön, ahogy kinyitom a ládikát.
- Öhm... Baba villám? - fojtja vissza a nevetést Scarlett. Szem forgatva megragadom a kocsimban heverő "tárgyat", mire az a körülbelül ötszörösére nő.
- Baba villám mi? - nézek rá felvont szemöldökkel, mire védekezőn emeli a kezét.
- Nézd volt alatta valami! - szedi ki a fegyver alatt található papírdarabot. Jó régi lehet, szélei kopottak kis arany bevonattal, maga a lap már bebarnult az évek során, rá pedig nem hagyományos betűkkel írtak.
- "Héroszok térképe" - olvasom a felül lévő feliratot.
- Két kérdés... - néz rám nagy szemekkel, mire olyan "Na ne kímélj!" fejet vágok. - Miért a jó irányba rendeződtek a betűk? És mi lennénk a "Héroszok"? - mutogat kettőnk között.
- Nem tudom és igen. Na gyere szárnyas! - intek neki, hogy szálljon be a járműbe.
- Ha térkép, akkor miért nincs rajta semmi? - köti be magát a kormány mögötti ülésen. Ahogy ezeket a szavakat kiejtette a száján két apró nyíl és három felirat jelent meg a térképen.
- Itt vagyunk - bökök a kis Danville-t jelző írásra.- Most ide tartunk - pöckölöm meg New York-ot - Ahonnan... Franciaországba megyünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése